A BODOM TÓNÁL TÖRTÉNT GYILKOSSÁG

1960 június 4-én négy tinédzser Maili Irmeli Björklund, Anja Tuulikki Mäki plusz két 18 éves fiú Seppo Antero Boisman és Nils Wilhelm Gustafsson elment kempingezni a csodálatos finn tóhoz, amely Espoo szívében található.

Verõfényes nap volt, amikor a fiatalok megérkeztek a kempingbe, amit már a fiúk korábban átvizsgáltak motoron. A környék békés és szinte kihalt volt. A lányoknak volt egy kis vitájuk a szüleikkel a tónál töltendõ éjszakával kapcsolatban, egy Finnország másik részén történt gyilkosság miatt, amely nemrégiben történt.(A gyilkost már elfogták, gondolták.)

Miután felállították a tábort és úsztak a tóban, a vidám négyes egy közeli büfés bódé felé vette az irányt egy kis rágógumiért meg limonádéért.

19:30-kor tértek vissza a sátorhoz. Ekkor hagyták el a tavat az utolsó horgászok és fiatalok. Õk látták a négy tinédzsert utoljára élve.

Leszállt az éj a 4 fiatalra, akik elaludtak, életükben utoljára. Hajnali 3 és 6 óra között vették utolsó lélegzetüket Bodom gyermekei. E két idõpont között valaki – vagy valami – brutálisan megtámadta a négy ártatlan fiatalt. Rájuk döntötte a sátra, és a sátron keresztül szúrta õket halálra, kegyelmet nem ismerve. Fõleg az áldozatok fejét, nyakát és felsõ testét érték a szúrások. Az egyik lány 11 szúrást kapott a nyakára. Nilsnek valahogy sikerült kimásznia a sátorból, de õt a gyilkos egy kõvel leütötte.

A gyilkos különbözõ dolgokat vitt el a fiataloktól: pénztárcát, fürdõruhát, személyi igazolványokat és még más dolgokat, de semmi olyat, ami magyarázatul vagy okul szolgálhatott volna a brutális gyilkosságra.

Másnap Erkki Johansson 2 fiával fürdeni ment a közeli strandra. Véletlenül vette észre az összerogyott sátrat és a mellette vérzõ Nils-t. Nagyon megrémült, és hívta a rendõrséget. Mire a rendõrség és az orvosok megérkeztek Maili, Anja és Seppo már halottak voltak. Nils azonban a gyilkos fegyvertõl és a kõtõl szenvedett sérülések ellenére még mozgatta a kezét. 10 sebe volt, és az alsó és felsõ állkapcsa el volt törve. Õ volt az egyetlen, aki túlélte ezt az érthetetlen, erõszakos cselekményt.

Az egész Finn nemzet megborzongott a hármas gyilkosság hírére, amely az újságok szalagcímeire került az egész világon. A finn bûnügy legnagyobb embervadászata indult meg.

A fiatalok sírjai Vantaa-ban fekszenek, hogy örökre emlékeztessenek a gyilkosságra.

A gyilkosság indítéka rejtély maradt, és az egyetlen nyom egy 80x40 cm-es párnahuzat, amelyben valószínûleg a gyilkos fegyvert vitte az elkövetõ. A sérült Nils-et egy közeli kórházba szállították. A rendõrség aggódva várta, hogy felébredjen, hátha tud információkat adni a gyilkosságról. Ám amikor felébredt Nils, ezek voltak az elsõ szavai: ”Hogyan kerültem egy autóbalesetbe?”.

Nils semmire nem emlékezett a gyilkosságból, de egy hónappal késõbb hipnotizálták. Szolgált néhány részlettel, é azt mondta, hogy a gyilkos szeme izzott. (Red light in his eyes?)

Más szemtanúk, mint Olavi Virtanen – aki látott valakit elsétálni a tónál 6:00-kor – hipnotizálva lett, hogy még több részlet kiderüljön. Sajnos a fantomképek nem nyújtottak sok segítséget. A rendõrségnek több száz tippje volt, más semmi. Nagy nyomás volt rajtuk, mert az emberek nem voltak elragadtatva a rendõrség munkájától. Nem volt semmilyen eredményük.

Az egyik fõ gyanúsított a büfés volt, aki cukrot adott el a fiataloknak elõzõ este, de nem volt ellene semmilyen valódi bizonyíték. Egyik este ezt mondta egy bárban ívás közben: ”Én tettem!”. A barátai nem értették, hogy mire gondol, ám másnap belefojtotta magát a tóba. Volt pár hír, miszerint megtiltotta a kempingezést abban a térségben, de ez a tiniket nem érdekelte, és ennek ellenére ott kempingeztek. Késõbb a rendõrség arra a következtetésre jutott, hogy nem õ lehetett.

Sok szemtanú volt, aki látott valamit, ami lehetett a gyilkos. Pár horgász és egy biciklis látott egy embert hátulról, de semmi többet. A biciklis és a horgászok is gyanúsítottak voltak. Sõt még Nils-et is tartották egy ideig gyanúsítottnak, de súlyos sebei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy õ nem okozhatta volna a saját sérüléseit. 2003-ban a rejtély újra felbukkant a finn médiában, amikor az egyik fõ gyanúsított, a német Hans Assman eltûnt. Ezzel megadta a bátorságot a híres finn professzor Jorma Palo-nak, hogy kiadjon egy könyvet ”A Bodom tó rejtélye” címmel.

1960. júniusában Palo asszisztensként dolgozott egy kórházban a tótól nem messze. 12-32 órával a gyilkosság után Assman bement a kórházba véres ruhában, összezavart elmeállapotban. Az orvosok késõbb felfedezték, hogy nem a saját vére van a ruhán. Assman nem tudott finnül, így nem tudtak kommunikálni egymással.

Palo és a többi orvos próbálta odahívni a rendõrséget a kórházba, de a rendõrség nem foglalkozott velük, mivel el voltak foglalva a hasonló tippelgetéssel. Késõbb Assman elhagyta a kórházat, és a rendõrség még csak ki sem akarta hallgatni Palo-t. Palo meggyõzõdése, hogy Assman volt a gyilkos, de a 2003 márciusában végzett kihallgatás alapján a rendõrség arra jutott, hogy Assman-nek nagyon jó alibije van.

A 40 éves nyomozás után a rendõrségnek nem sikerült megtalálni a gyilkost. Számos elképzelés született. 70 fõgyanúsított, több száz kisebb gyanúsított. Közel 3700 embert hallgattak ki, és végül lezárták az ügyet eredmény nélkül.

Oldal: a bodom tónál történ gyilkosság
Lake Bodom - © 2008 - 2025 - lakebodom.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat